Watch out here i come! ^^
Nah, csak túlestünk a szalagtűzőn, jön egy kis élménybeszámoló

(*már megint untatja a jóné.pet, valaki csapja le X) )
Úgy nézett ki az egész, hogy az Oláh Gábor utcai stadionban lé.ptünk fel. Mindenki tudta hova kell menni, csak én nem XD Életemben 2szer (fő.próbán és a szalagatűzőn) jártam ott X) Nah mindegy, kicsivel több mint félórányi csavargás, zsákutcatévesztés és beduinlakta körzetkerülés után csak odataláltam. Begyakoroltunk mindent mozdulatot, meg is jegyeztem, h mikor hova kell állni. A parkettán a csíkok alapján tudtuk tartani az arányokat

Erre szombaton mit látok? Le lett linóleumozva az egész XD És mivel az egész koreográfia nyitómozdulatát én teszem meg, enyhén érezhettem magam elveszettnek X)
A szalagtűzés viszonylag zökkenőmentesen ment. Akkor történt egy affér, amikor "Molnár Ádám"ot szólították. Sorban egymás után haladtunk, úgy hogy a mi osztályunk (D) és az E osztály párhuzamosan futott. Egy ember a D-ből, egy az E-ből. Így egymást váltogatva hívtak ki minket. Csakhogy mindkét osztályban van egy Molnár Ádám XD A miénk kissé megdöbbent, amikor kiderült, hogy nem ő a soros X)
Ért még egy pár meglepetés, ám megkíméllek titeket és csak a lényeget taglalom:
Az én osztályom latin táncokat adott elő. Jive, szamba, csacsa. A ruhánk is ehhez passzoló volt. Fiúknak sötét, enyhén kékes árnyalatú nadrágja és piros ingük volt (az már csak hab a tortán, hogy a sajátom helyett véletlenül a Zsoltiét vettem fel XD de szerencsére megegyezett az ingméretünk

), plusz egy fehér nyakkendő

A lányoké igencsak.. hmm... amolyan igazi latinos, nagyon testhezálló, alakkiemelő volt, piros és fekete színekben .... azt a látványt amit a hölgyeményeink nyújtottak nem felejtem el egyhamar ^^ pláne hogy közös öltözőnk volt (*az alatt a 10 perc alatt kb 80-szor meghaltam "orrvérzésben" XD )

Igenis nálunk vannak a legszebb lányok!

Nemcsak osztály-, de országszinten is ki merem jelenteni

A koreográfiánk is jó megközelítéssel a legjobb volt. Igaz, párszor mozdulatot tévesztettem, egyszer megcsúsztam (a fene vinné azt a piszok linóleumot XD ), de az sem volt túl komoly ^^
Végül a szalagtűzés és táncok után tűzijáték meg minden csilivili fényeffekt kíséretében végeztünk, táncoltunk egy amolyan igazán nagyot a tanárokkal együtt

Akkora poén volt, hogy az hihetetlen

Elmondhatjuk, hogy nagyon élveztem

Kicsit sajnálom is, h nem lesznek táncpróbáink ezután

De hát mostmár arra hivatkozva, h "vége a szalagtűzőnek", sorra kérik rajtunk számon a tananyagot X)
Nembaj, az élmény kárpótolt érte

Főleg a már említett leányzók a táncruhában ^^
Egyelőre ennyi.
Még annyit megjegyeznék, h szkennelni nem tudok, barátokon keresztül kapom majd meg a rajzaimat

De már alakulnak! Szalagtűző végeztével már több időm van rá

Vigyázzatok magatokra, érezzétek jól magatokat!
Bye! ^^

--- --- ---
Hogy mivel mennyire vagyok kész, azt alant láthatjátok. Azért ahogy szabadidőm engedi, igyekszem

Kiriban ---> 10000
Free Request and Art Trade (comment, or send a note ^^):

closed until i'm done with most of the pic.s
To do list:

Art Trade with

0%

Art Trade with

50%

Art Trade with

0% her part:
[link] 
DKK

50%

s OC Contest

30%

s Border Contest

skiccelés alatt

Hinata request for Pisti

50%

Hitsugaya request for Rebi

30%

Faith (Mirrors Edge) request for Pincy

20%

Cloud & Tifa request for Tony

15%

Vincent (ff7) request for


0%

Shinigami Hime page 4 -

0% újrarajzolom

SH - cover

újraértelmezés folyik
---
--- ---- --- ---- ---
Friends 
The best artists of DA (i'll add a few people soon):






























My sister:

Clubs:



